Ez a cikk már érett bennem egy ideje… Aztán ma megszületett az elhatározás is, hogy megírom.
Jelenleg éppen egy önismerettel foglalkozó rádiós műsorban is dolgozom, ahol igyekszem az embernek elmondani, hogy miért is olyan fontos ez a fránya ÖNISMERET?! Tudom, ma persze divatos is lett ez a szó és sokan akarnak ebből meggazdagodni. Sajnos a segítő szakma nagyon felhígult és itt nem csak a pszichológiára, coachingra, terápiára, tanácsadásra gondolok hanem akár a masszázs, a jósok és a spirituális úton tevékenykedőkre is. Ma már boldog boldogtalan gondol egyet és holnaptól „gyógyít”, „terápiázik”, „karmátold”, „masszíroz” , „megmondja a jövődet” és a többi…..
Szeretném hangsúlyozni, hogy mindegyiknek helye van a segítő szakmában, mert minden embernek és problémának más segíthet illetve véleményem szerint jól kombinálhatóak a különféle terápiák. A lényeg az, hogy JÓL VÁLASSZUK KI A SEGÍTŐ SZAKEMBERT!
A saját környezetembe is tudok több embert is, aki végez ilyen-olyan tevékenységet de igazából az alap tudással sem rendelkezik, csak marha jól „eladja” magát. Nagy duma, igazi belső tudás és tartalom nélkül. Még arra sem vette a fáradtságot – nem hogy pénzt fizessen érte – hogy egy alap képzést elvégezzen az adott körben. Persze tudom én – hisz tapasztaltam – hogy nem egyszerű munka mellett újat tanulni, vagy továbbképzni magunkat, ráadásul a komoly tudást adó iskolák nem olcsóak és rendeteg idő és tanulás.
Na kérem szépen, sz@rból akarunk várat építeni és jó pénzért eladni?! A válasz sokaknál szemrebbenés nélkül: IGEN. És ez engem elszomorít. Azért szomorít el, mert emberek életéről, boldogságáról, egészségéről van szó és ez óriási felelősség.
Hol van a lelkiismeret? Hol van a tisztesség? Hol van az alázat? Hol van a kliensek, páciense
k tisztelete? Hol van az igényesség magam felé?
MINDEZEKET IS FELÜLÍRJA A PÉNZ??! A pénz utáni vágya ezeknek az embereknek? Mert „szakembernek” nem tudom nevezni őket, már elnézést. Számomra a segítő szakmába az a szakember, akinek a célja elsődlegesen az, hogy segítsen és ezért minden elkövet (magával szemben is) és nem a pénz motiválja. Természetesen mindenki pénzből él – nem akarok álszentnek tűnni – de éppen ezért kérek arra mindenkit, amikor választ akkor vegye ezt figyelembe, hogy akkor már olyan szakembert keressen aki képzi és képezte magát, mert az ilyen segítők a keresetük nagy részét további tanulásokra költik. Tisztában vagyok azzal, hogy nem minden az iskolákon, tanfolyamokon vagyis a tanulmányokon múlik. Hisz ez is kevés ahhoz, hogy valakiből igazán jó segítő szakember legyen.
Mitől lesz valakiből JÓ terapeuta??
Erre talán akkor adom meg a választ legjobban, ha elmesélem a saját élményemet. Ez is a munkámhoz tartozik, hisz önismeret. Mikor már a kezemben volt 3-4 végzettség is a párkapcsolattal, mediációval, tanácsadással, terápiákkal kapcsolatosan azt vettem észre, hogy húzom az időt. Mármint olyan értelemben, hogy „hivatalosan” is felvállaljam és belevágjak. Természetesen már előtte is, foglalkoztam ezzel míg tanultam, de nem pénzért. Hanem becsomagoltam a „barátilag segítek”, „jó lesz gyakorlásnak” mentségekbe. Természetesen közben nagyon bosszantott a dolog, hisz voltak emberek akikről tudtam, hogy semmit sem tanult és csinálja. És nem, nem gondolja senki, hogy féltékenységből bosszantott. Azért boss
zantott, mert igazságtalannak tartottam azokkal szemben, akik oda mennek és kiteszik a gondjukat, az életüket az elé a segítő elé és várják a megoldáshoz a segítséget. És bennem ekkor mindig az merült felt, hogy ez a „segítő” hogy néz a tükörbe? Hogy számol el a lelkiismeretével? Nem érzi, hogy ez felelősség?! Hogy azok az emberek azért mennek oda mert bajban vannak?! Miközben én azon tépelődtem, hogy van e már kellő tudásom ahhoz, hogy segíthessek másoknak? Van e már erre „jogosultságom”?
A kétely folyamatosan jelen volt bennem, hiába kaptam pozitív visszajelzéseket. Egy SzomatoDráma képzésen vetten részt és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy a terápia megalkotójától Dr. Buda Lászlótól (Mit üzen a tested?, Mit üzen a lelked? című könyvek írója, pszichiáter orvos, a Pécsi Tudományegyetem volt tanszékvezetője, stb…) tanulhattam meg ezt. A több napos képzésen sok mindent tanított nekünk, de egy dolog számomra meglepő volt a szájából.
” A LEGJOBB TERAPEUTA A HARCEDZETT TERAPEUTA! AZ EGYIK LEGERŐSEBB ERŐFORRÁS A SAJÁT MEGÉLT FÁJDALMUNK, S A LEGFONTOSABB A NYÍLT SZÍVŰSÉG ÉS AZ ALÁZAT.”
Ekkor ébredtem rá először, hogy a kételyek amik bennem vannak egyáltalán nem rosszak, hanem pont hogy segítenek a földön maradni. Segítenek abban, hogy sose szálljak el magamtól. Nagyon sok terapeutát, orvost látni akinek már akkora lett az egója, hogy lassan magával sem áll szóba. Na ilyen nem szerettem volna soha lenni. Azzal a véléményével is egyet értek, hogy a tanult tudáshoz szinte elengedhetetlen a saját tapasztalás. Azt hiszem, hogy az igazán hiteles segítők pont azokból az emberekből kerülnek ki, akik megtapasztalták az élet árny oldalait is…. akiknek kiosztottak már pár pofont az élet nevű „játékban”…. akik érezték már a saját bőrükön a fájdalmat…. akik szembesültek már a tehetetlenség dühével….. akik szembenéztek már saját hibáikkal és hiányosságaikkal….akik sírtak már át éjszakákat.
Teljesen más így segíteni és ebben a szakmában dolgozni. Ennél jobban semmi sem fejleszti az empátiát. Semmi sem tanít meg jobban arra, hogy tiszteljük a hozzánk fordulókat. Nincs jobb lecke ezeknél arra, hogy alázatosak maradjunk a hivatásunkban, bármekkora sikert is értünk már el. Én is hálás vagyok az életnek azért, hogy megtapasztaltam fájdalmat, nehéz helyzeteket és időket. Ez mind segített abban, hogy sokkal jobb terapeuta lehessek. Én amúgy is kipróbálok mindig minden terápiát és terápiás eszközt magamon, mielőtt használni kezdeném. Így igazán át tudom érezni a hozzám fordulók érzéseit, nehézségeit és hogy mire van szükségük. Ez a saját magam önismereti fejlesztése is. A legjobb az lenne, ha minden terápiával foglalkozó ember így tenne.
Végezetül a lényeg számomra annyi – ahogy azt tanítom is önismeretben – a kételyeim a segítőim, ha tudom miből fakadnak és tudom őket kezelni. Ha foglalkozom önismerettel és fejlesztem magam, akkor ezeket a javamra fordítom és a végén az önbizalmam fogják növelni (persze csak a kellő magabiztosságig).
Remélem sokan egyet fognak érteni velem abban, hogy nem baj ha néha kételkedünk kicsit magunkban, bármilyen jók is vagyunk valamiben, hisz így nem lehetünk kontárok a szakmánkban, mint azok akikről fent írtam. Ez segít abban, hogy legyen önkontroll, igényesség a tudásunk felé, ne essünk az egó csapdájába, hanem tiszta szívből tudjunk segíteni és a hozzánk fordulók szemébe őszinte nyugodtsággal nézhessünk. Hiszen mi mindent megtettünk, hogy a legjobbak közé tartozzunk!
