Nagyon sokan vannak, akik hazugságban élnek. Hazugságban magukkal.
Erős a kifejezés?! Lehet….de igaz.
Mit is nevezünk hazugságnak?
– hazudozást
– becsapást
– elhallgatást
– ha nem vagyunk őszinték
A legnagyobb hazugsàg pedig az, ha saját magunkkal tesszük!
Pedig a legtöbben sajnos ebben a cipőben járnak. Saját magukkal, belül nem őszinték. Majd jön a csodálkozás… MIÉRT NEM VAGYOK BOLDOG?
Hát ezért! Pofon egyszerű. Amikor néha – kivételesen – őszintén magunkba nézünk, akkor tudjuk ezt. De gyorsan elhesegetjük a gondolatot és rengeteg szuper magyarázatot és kifogást találunk arra, hogy miért is van jól ez így ahogy van. Megnyugszunk. Csináljuk tovább a dolgainkat. A napok telnek, majd a hetek, a hónapok és évek. Eltelik az életünk.
A nagy kérdés mindig csak az, hogy amikor felcsendülnek az életünk végét jelentő hárfa hangjai, mit fogunk gondolni?!
•Mennyire fogjuk bánni, hogy nem tettünk semmit?
•Mennyire fogunk haragudni magunkra az elszalasztott lehetőségekért?
•Mit meg nem adnánk majd, hogy visszapötgethessük az időt?
De erre AKKOR MÁR nem lesz módunk! A lehetőség MOST van. Minden nap. Amikor olyan történik ami fáj, ami igazságtalan, ami nem tesz boldoggá vagy ami/aki éppen boldoggá tesz. AKKOR KELL CSELEKEDNI! Amikor lehet és van még rá mód. Nem tudhatjuk nekünk mikor szólalnak meg a hárfák?! Ez sajnos nem kor kérdése. Rajtunk áll, hogy mikor elköszönünk ettől az élettől, akkor boldog mosoly lesz az arcunkon vagy fájdalmas szomorúság.
Tudom, hogy most azt gondolod…
Ez nehéz.
Nem lehet mindig, mindenhol és mindenkivel őszinte az ember. Hisz a főnököt nem küldhetjük el a francba mert kell a munkánk. Tudom. De ettől még van lehetőségünk változtatni. Volt például egy kliens lány. Akit a férfi főnöke rendszeresen megalázott. A lány a végén annyira elvesztette az önbecsülését, hogy nem mert megszólalni sem szinte a főnökének. Elhatározta, hogy felmond és más munkahelyet keres. De képtelen volt bemenni a fönökhöz, hogy megtegye. Mert félt tőle.
Majd néhány coaching ülés után kiderült, hogy úgy érzi magát, mint egy szarvas akit üldöz a vadász (a főnöke). Majd sikerült elérni azt, hogy ha a főnökére gondol akkor ne egy rémisztő vadász képe legyen előtte, hanem egy vicces vadász képe, akit ki tud nevetni. Hisz ha nevetünk nem félünk. Ezek után a főnökét mindig alsógatyában, cumival a szájában, idétlen sapkában látta. A félelme átalakult. Mert azt látta ezek után, hogy az a szegény ember vajon milyen érzésekkel, félelmekkel lehet tele, hogy arra van szüksége, hogy őt megalázza?
A lányzó ezek után meg tudta tenni, hogy felmondjon és egy nagyon jó munkahelyet talált aztán.
De ehhez az kellett, hogy tegyen valamit. Először is belátta, hogy ez nem mehet így tovább, nem tűrhet el mindent. Majd belátta, hogy segítség nélkül nem tud megbirkózni ezzel a helyzettel. Jól döntött.
Miért is hazudunk magunknak?
MERT FÉLÜNK. A fenti példa csak egy, de rengeteg más fajta van. Sokan félnek attól, hogy egyedül maradnak vagy nem fogja senki szeretni őket. Ezért maradnak benne sokan boldogtalan kapcsolatban is. Pedig ha nem hazudnának maguknak, akkor tudnának változtatni. Nem arra buzdítok, hogy azonnal hagyjunk ott mindent vagy mindenkit. Nem. De legyünk őszinték és gondoljuk át, hogy mi mennyit ér? Lehet e tenni valamit, hogy jobb legyen? Ha mi nem is tudunk egyedül, akkor segítséggel. Ha mindent megpróbáltunk és még sincs eredménye, akkor viszont merjünk lépni és ne áltassuk magunkat.
Beismerni magunknak a helyzetet, az érzéseinket nem könnyű. Nehéz sokszor megfogalmazni azt is, hogy mit is szeretnék valójában? De ezeketkönnyen megtehetjük, ha egy kis önismerettel foglalkozunk. Én is ezért indítottam el az Művészetterápiás Önismereti Csoportprogramokat, mert azt érzem sokan csak bolyonganak az erdőben és nem találják az ösvényt, ami haza vezeti őket.
Ne higgyük el azt, hogy nekünk nem jár a boldog élet, a siker, a szerelem. Mert MINDENKINEK JÁR!
